Folytatjuk Will Tuttle, Ph.D., The World Peace Diet című könyvének rövid átbeszélésével. Ez a könyv egy terjedelmes filozófiai munka, amely a szív és az elme számára könnyen és hozzáférhető formában jelenik meg.
„A szomorú irónia az, hogy gyakran az űrbe nézünk, és azon tűnődünk, hogy vannak-e még értelmes lények, miközben intelligens lények ezrei vesznek körül bennünket, akiknek képességeit még nem tanultuk meg felfedezni, értékelni és tisztelni…” a könyv fő gondolata.
A szerző hangoskönyvet készített a Diet for World Peace című könyvből. És készített egy lemezt is az ún , ahol felvázolta a főbb gondolatokat és téziseket. „A világbéke diéta” összefoglaló első részét olvashatják . Ma Will Tuttle újabb tézisét adjuk közre, amelyet a következőképpen jellemez:
Az erőszak gyakorlatának öröklése
Nagyon fontos, hogy ne felejtsük el, hogy az állati eredetű élelmiszerek fogyasztása ősrégi szokásunk, rossz öröklődésünk. Egyikünk sem választaná szabad akaratából ezt a szokást – biztosítja a szerző –. Megmutatták, hogyan kell élni és enni. Kultúránk a legősibbtől kezdve húsevésre kényszerít. Bárki bemehet bármelyik élelmiszerboltba, és megnézheti, hogyan alakul ki a szokása. Látogasson el a bébiételek részlegébe, és saját szemével látni fogja: egy éves korig csecsemőknek szánt ételek már tartalmazzák a húst. Mindenféle burgonyapüré nyúl-, borjú-, csirke- vagy pulykahússal. Szinte életünk első napjaitól kezdve a hús és a tejtermékek szerepelnek étrendünkben. Ezzel az egyszerű módszerrel már az első napoktól kezdve állati húsevésre neveljük fiatal generációnkat.
Ez a viselkedés ránk szállt. Ezt nem mi magunk választottuk tudatosan. A húsevés nemzedékről nemzedékre, a legmélyebb szinten ránk van kényszerítve, testi fejlődésünk folyamatának részeként. Mindezt úgy és olyan korai életkorban, hogy meg sem kérdőjelezhetjük, helyes-e. Hiszen nem magunktól jutottunk ezekre a hiedelmekre, hanem ők ültették be a tudatunkba. Tehát amikor valaki megpróbál erről beszélgetni, egyszerűen nem akarjuk hallani. Próbálunk témát váltani.
Dr. Tuttle megjegyzi, hogy sokszor saját szemével is megfigyelte: amint valaki hasonló kérdést tesz fel, a beszélgetőtárs gyorsan témát vált. Vagy azt mondja, hogy sürgősen el kell futnia valahova, vagy tennie kell valamit… Nem adunk ésszerű választ, és nemlegesen reagálunk, mert az állatevésről szóló döntés nem a miénk volt. Megcsinálták helyettünk. És ez a szokás csak erősödött bennünk – szülőkben, szomszédokban, tanárokban, a médiában…
Az életünk során ránk nehezedő társadalmi nyomás arra késztet bennünket, hogy az állatokat csak olyan árunak tekintsük, amely kizárólag élelmiszerként való felhasználásra létezik. Ha elkezdtünk állatokat enni, akkor ugyanebben a szellemben folytatjuk: ruhákat készítünk, kozmetikumokat tesztelünk rajtuk, szórakoztatásra használjuk. Különböző módokon az állatokat hatalmas fájdalom éri. A vadállat nem engedi, hogy trükköket hajtsanak végre magán, csak akkor engedelmeskedik, ha szörnyű fájdalom éri. A cirkuszokban, rodeókban, állatkertekben élő állatok éheztetésnek, verésnek, áramütésnek vannak kitéve – mindezt azért, hogy később koncertszámokat adjanak elő egy ragyogó arénában. Ezek közé az állatok közé tartoznak a delfinek, elefántok, oroszlánok – mind a szórakoztatásra és az úgynevezett „oktatásra” használt állatok.
Az állatok élelmezési célú felhasználása és a kizsákmányolás egyéb formái azon az elgondoláson alapulnak, hogy ezek csupán eszközként szolgálnak számunkra. És ezt az elképzelést támogatja a társadalom állandó nyomása, amelyben élünk.
Egy másik fontos tényező persze, hogy egyszerűen szeretjük a hús ízét. De a húsuk ízének, a tej- vagy tojásivás öröme semmiképpen sem szolgálhat mentségül az őket ért fájdalomra és szenvedésre, az állandó gyilkolásra. Ha egy férfi csak akkor éli át a szexuális örömöt, amikor megerőszakol, megbánt valakit, a társadalom kétségtelenül el fogja ítélni. Itt is ugyanaz.
Ízlésünk könnyen változtatható. Ezen a területen számos tanulmány kimutatta, hogy annak érdekében, hogy megszeressük valaminek az ízét, folyamatosan meg kell őriznünk az emlékeket arról, hogy milyen is. Will Tuttle ezt első kézből vette észre: több hétbe telt, mire ízlelőbimbói megtanulták, hogy hamburger, kolbász és egyéb ételek elfogyasztása után örömjeleket küldjenek a zöldségekből és a gabonákból az agyba. De ez nagyon régen volt, és most minden még könnyebbé vált: a vegetáriánus konyha és a vegetáriánus termékek ma már általánosak. A hús, tejtermékek helyettesítői helyettesíthetik megszokott ízünket.
Tehát három olyan erős tényező van, amely arra késztet bennünket, hogy állatokat eszünk:
– az állatok étkezési szokásának öröklődése
társadalmi nyomás az állatok megevésére
– a mi ízlésünk
Ez a három tényező arra késztet bennünket, hogy természetünkkel ellentétes dolgokat tegyünk. Tudjuk, hogy nem szabad megütnünk és megölnünk embereket. Ha bűncselekményt követünk el, a törvény legteljesebb mértékben kell felelnünk. Mert társadalmunk egy egész védelmi rendszert épített ki – olyan törvényeket, amelyek a társadalom minden tagját védik. emberi társadalom. Persze néha vannak prioritások – a társadalom kész megvédeni az erősebbet. Valamiért a pénzes fiatal és aktív férfiak jobban védettek, mint a gyerekek, a nők, a pénztelen emberek. Akit nem lehet embernek nevezni – vagyis állatnak, annak még sokkal kevesebb a védelme. Az általunk táplált állatoknak egyáltalán nem nyújtunk védelmet.
Még fordítva is! Will Tuttle azt mondja: Ha egy tehenet szűk helyre teszek, ellopom a gyerekeit, megiszom a tejét, majd megölöm, a társadalom meg fog jutalmazni. Elképzelni sem lehet, hogy egy anyával szemben nagyobb gazságot el lehet követni – elvenni tőle a gyerekeit, de megtesszük, és jól megfizetünk érte. Ennek köszönhetően élünk, ezért tisztelnek bennünket, és sok támogató hangunk van a kormányban. Igaz: a hús- és tejipar birtokolja kormányunk leghatalmasabb lobbiját.
Így nemcsak a természettel ellentétes, más élőlényeknek rendkívüli szenvedést okozó dolgokat teszünk – ezért jutalmat és elismerést kapunk. És semmi negativitás. Ha egy állat bordáját grillezzük, körülöttünk mindenki megcsodálja az illatát és a kiváló ízét. Mert ez a mi kultúránk és ebbe születtünk. Ha Indiában születnénk, és ott próbálnánk marhabordát sütni, letartóztathatnak bennünket.
Fontos felismerni, hogy hiedelmeink nagy része beágyazódik kultúránkba. Ezért képletesen szólva meg kell találni az erőt ahhoz, hogy „elhagyja otthonát”. Az „elhagyni otthonról” azt jelenti, hogy „fel kell tenni magának egy kérdést a kultúrája által elfogadott fogalmak helyességéről”. Ez egy nagyon fontos szempont. Mert amíg nem kérdőjelezzük meg ezeket az általánosan elfogadott fogalmakat, addig nem tudunk lelkileg fejlődni, nem tudunk harmóniában élni és a legmagasabb értékeket befogadni. Mert a kultúránk az uralomra és az erőszakra épül. Ha „elhagyjuk otthonunkat”, társadalmunk pozitív változásának erőjévé válhatunk.
Folytatjuk.