Néhány napja egy újabb flash mob hulláma söpört végig a közösségi hálózatokon. A felhasználók történeteket mesélnek el kudarcaikról és vereségeikről, és a #mewasn't hired címkével kísérik őket. Mit jelent mindez a pszichoterápia szempontjából? Szakértőnk, Vlagyimir Daševszkij kategorikus: ez a sértett emberek kiáltása, maga a flash mob pedig önző és infantilis.
A pszichoterápiában a legfontosabb a figyelés. Ha Ön nem Sherlock Holmes és nem Dr. House, ha nincs harmadik szeme, és nem tud „a lélekbe nézni” és a gondolatokat fürkészni, akkor az emberi szemek, fülek és tapasztalatok megteszik. Az emberek magukról beszélnek. Közvetlenül, homlokon, kitartóan és sokat.
Csak arról van szó, hogy nem szavakkal beszélnek, hanem azzal, ami a kettő között van: elzárkózás, utalás, ráutalás. Tudományosan ezt "implikációnak" nevezik. Bármely kifejezés utal valamit, és az emberek közötti kommunikáció az ilyen üzenetek segítségével épül fel. Ugyanez történik a szövegekben is. Főleg a közösségi oldalak szövegeiben. Főleg a Facebookon (Oroszországban betiltott szélsőséges szervezet).
Például, ha elolvasta ezeket a sorokat, milyen következtetést vonna le rólam, mint szerzőről? Például a szerző egy sznob, egy nerd és egy "baba", aki úgy döntött, hogy egy kört tesz egy sültre, ijedtében úgy döntött, hogy megrakhatja az olvasókat egy hülye implikációval, "hosszú ideig beköti, amikor a flash mob kezdődik.» És így tovább, és így tovább. Ez minden, amit a szöveg sorai között olvashatsz.
Ezért nem az az érdekes, amit az emberek mondanak vagy írnak, hanem az, amit üzeneteik alatt értenek. Hiszen ez az, amit az ember a tudattalan szintjén valóban érez, valamit, amit nem tud irányítani.
Manapság kár sikertelennek lenni. Főleg a közösségi médiában
Szóval, ami a flash mobot illeti, #nem vittek el. Elképesztő, milyen gyorsan hódította meg a Facebookot (Oroszországban betiltott szélsőséges szervezet). Hihetetlen fertőző erő! Két napon keresztül – több ezer, tízezer cikk, levél, vicc, link, idézet és újbóli bejegyzés. Biztos vagyok benne, hogy már születtek olyan kutatók, akik a közösségi média pszichológia új törvényszerűségeit írják le az emberek közösségi hálózatokban való viselkedésének példáján.
Ami a felszínen van, és amiről már sokan írtak: flashmob # nem vittek el — ezek 90%-a sikertörténet. „Hadd ne vegyen fel az X céghez, de most az Y cégnél vagyok („saját vállalkozást alapítottam” / „hasamat melegítem Balin”), csupa csokoládéban.” Nevezzük ezt társadalmi képmutatásnak.
Manapság kár sikertelennek lenni. Főleg a közösségi médiában. Itt csak a mindennapi világ krémje jelenik meg. Újságírók, forgatókönyvírók, írók vesznek részt rajta, azok, akiket általában kreatív osztálynak neveznek. És persze ezen hozzászólások alapján nem lehet következtetéseket levonni a kudarcok okairól. Van ilyen – „túlélő tévedés”, amikor a bázisra visszatérő repülőgép törzsén lévő golyók nyomai alapján megpróbálnak következtetéseket levonni a repülőgépek alacsony „túlélőképességének” okairól. A hajtóművel vagy benzintankával eltalált repülőgép meghibásodik, és nem tér vissza. Semmit sem tudni róluk.
Akik #nem nagyon vesznek részt a flashmobon. Vagy fáj, vagy nincs idő.
A szerző egója magába szívja a dicsérő nedvet, nő az önbecsülés, a cél megvalósul
Most arról, ami rejtett, a következményről.
A szerzők könnyei kiszáradtak, de a neheztelés megmaradt. Neheztelés azokkal szemben, akik #szamibolondok, #nem vettek szépnek, #harapják a könyökét, #nuisabogus ebben ne vegyenek részt. A posztok alatt azonnal megjelennek a kommentek: „most irigykedjenek”, „ők a hibásak”, „menő vagy”. A szerzők egója magába szívja a dicsérő nedvet, nő az önbecsülés, a cél megvalósul. Sőt, a szituációk általában ősiek, a neheztelés gyerekes, a gyermeki neheztelés pedig a legsértőbb.
Sok harag. Egy két napja indított kis hógolyóból az elfojtott sérelmek csomója gördül le a Facebook (Oroszországban betiltott szélsőséges szervezet) hegyéről. Egyre több réteg ragaszkodik hozzá, a különböző médiák veszik fel a stafétabotot, most hatalmas lavina söpör végig az interneten, elsöpri az olvasókat, elsöpri a híreket és egyéb témákat. Könnyű, biztonságos és hatékony. Úgy tűnik, egy mulatságos flashmobon veszek részt, ugyanakkor orvosi kezelésben is részesülök.
Micsoda sértés, ilyen flash mob – önző és infantilis. Már a „nem vettem el” megfogalmazás azt sugallja, hogy olyan tárgy vagyok, amelyet valaki erős, hatalommal felruházott ember szabadon elvihet vagy nem vehet el. A szerző automatikusan felveszi az áldozat pózát, és nem tud „felnőtt módon”, tudatosan szemlélni a helyzetet.
Egy fröccsenő neheztelés jó, mint a genny kiszabadulása a sebből. De ilyenkor inkább félreállok, hogy ne bántsa meg a robbanáshullám.
Az eloszlás sebessége és a folyamat tömeges jellege azt jelezheti, hogy hatékony. Észrevettem, hogy a legnagyobb közösségi média flash mobok (mint például a legutóbbi #féltem kimondani) mindig pszichoterápiás jellegűek. A flash mob végén itt általában nárcisztikus hatások keverednek.
Ezt fontos megfigyelni, amikor egy erős villanykörtét nézünk – félig lehunyt szemhéjak alól, hogy a szavak elhaladjanak mellette, és arra összpontosítsunk, ami valójában történik.