Thor, Harry Potter, Superman – érthető, miért szeretjük a pozitív képeket. De miért találjuk vonzónak a gazembereket? Miért akarsz néha olyan lenni, mint ők? Nina Bocharova pszichológussal foglalkozunk.
Voldemort, Loki, Darth Vader és más „sötét” hősök vonzó képei megérintnek bennünk néhány rejtett húrt. Néha úgy tűnik számunkra, hogy olyanok, mint mi – elvégre ugyanúgy elutasították, megalázták, elhanyagolták őket. Van egy olyan érzés, hogy azoknak, akik „az erő jó oldalán állnak”, az élet kezdetben sokkal könnyebb volt.
„A hősök és a gazemberek soha nem jelennek meg egyedül: ez mindig két ellentét, két világ találkozása. Az erők ezen konfrontációjára pedig világszínvonalú filmek cselekményei épülnek, könyvek születnek” – magyarázza Nina Bocharova pszichológus. „Ha a pozitív karakterekkel minden világos, akkor miért érdekesek a gazemberek a néző számára, miért veszik egyesek a „sötét” oldalukat, és igazolják tetteiket?
A gonosztevővel való azonosulás révén az ember öntudatlanul olyan élményt él át vele, amit ő maga soha nem mert volna meg.
A helyzet az, hogy a „rosszfiúknak” van karizmájuk, erejük, ravaszságuk. Nem voltak mindig rosszak; a körülmények gyakran azzá tették. Legalább találunk kifogást méltatlan cselekedeteikre.
„A negatív karakterek általában nagyon érzelmesek, bátrak, erősek, okosak. Mindig izgat, felkelti az érdeklődést és vonzza a tekintetet” – mondja Nina Bocharova. A gazemberek nem születnek, hanem készülnek. Nincs rossz és jó: vannak elnyomottak, kitaszítottak, sértettek. Ennek pedig a nehéz sors, a mély lelki trauma az oka. Egy személyben ez együttérzést, együttérzést és támogatási vágyat válthat ki.
Mindannyian különböző életszakaszokon megyünk keresztül, átéljük saját traumáinkat, tapasztalatokat szerezünk. És amikor a rossz hősöket nézzük, megismerjük a múltjukat, akaratlanul is magunkon próbáljuk ki. Vegyük ugyanazt a Voldemortot – az apja elhagyta, anyja öngyilkos lett, nem gondolt a fiára.
Hasonlítsa össze történetét Harry Potter történetével – az anyja megvédte őt a szeretetével, és ennek ismerete segített neki túlélni és nyerni. Kiderült, hogy a gazember Voldemort nem kapta meg ezt az erőt és ilyen szeretetet. Gyerekkora óta tudta, hogy soha senki nem segít neki…
„Ha a Karpman-háromszög prizmáján keresztül nézzük ezeket a történeteket, látni fogjuk, hogy a múltban a negatív szereplők gyakran az áldozat szerepében kötöttek ki, majd – ahogy az a drámai háromszögben – felpróbálták a szerepet. Az átalakítások sorozatának folytatása érdekében” – mondja szakértő. — A néző vagy olvasó megtalálhatja a «rossz» hősben személyiségének egy részét. Talán ő maga is átélt valami hasonlót, és szimpatizálva a karakterrel, lejátssza élményeit.
A gonosztevővel azonosulva az ember öntudatlanul is átéli vele azt az élményt, amit ő maga soha nem mert volna. És ezt empátiával és támogatással teszi. Gyakran hiányzik bennünk az önbizalom, és egy „rossz” hős képmását felvállalva elfogadjuk kétségbeesett bátorságát, elszántságát és akaratát.
Legális módja annak, hogy elfojtott és elfojtott érzéseit, érzelmeit filmterápián vagy könyvterápián keresztül leleplezze.
Lázadó ébred fel bennünk, aki fel akar lázadni egy igazságtalan világ ellen. Árnyékunk felkapja a fejét, és a «rosszfiúkat» figyelve többé nem tudjuk elrejteni magunk és mások elől.
„Az embert vonzhatja a gazember véleménynyilvánítási szabadsága, bátorsága és rendkívüli imázsa, amitől mindenki fél, ami hatalmassá és legyőzhetetlenné teszi” – magyarázza Nina Bocharova. — Valójában ez egy legális módja annak, hogy filmterápiával vagy könyvterápiával nyilvánosságra hozzák elfojtott és elfojtott érzéseit, érzelmeit.
Mindenkinek megvan a személyiségének egy árnyoldala, amit igyekszünk elrejteni, elnyomni vagy elnyomni. Ezek azok az érzések és megnyilvánulások, amelyeket szégyellünk vagy félünk kimutatni. A „rossz” hősök iránti rokonszenvvel pedig az ember Árnyéka megkapja a lehetőséget, hogy előlépjen, elfogadják, bár nem sokáig.
A rossz karakterekkel való rokonszenvvel, képzeletbeli világukba merülve esélyt kapunk arra, hogy oda jussunk, ahol a hétköznapi életben soha nem. A „rossz” álmainkat és vágyainkat ott testesíthetjük meg, ahelyett, hogy valóra váltanánk azokat.
„A történetének gonosztevőjével együtt élve az ember érzelmi élményt kap. Eszméletlen szinten a néző vagy olvasó kielégíti érdeklődését, kapcsolatba lép rejtett vágyaival, és nem ülteti át azokat a való életbe” – összegzi a szakember.