„A szerző a könyvet úgy is nevezhetné, hogy „A dalai láma az én hősöm” – mondja Leonid Krol pszichoterapeuta. „Ez egy csendes, értelmes, mégis érzéki könyv, tele csodálatos példákkal.”
Volt egyszer egy férfi, paraszti családba született, de az egykori dalai láma reinkarnációjaként ismerték el. Menekült Tibetből, beutazta a világot, beszélgetett az emberekkel, gondolkodott és meglepően boldog lett, olyannyira, hogy ezt a boldogságot el tudta hozni másoknak, és ő maga sem tudta, hogyan tette. A szerző sok oldalon keresztül kész válaszok nélkül beszélget a hőssel, gyönyörködik benne, tűnődik egyszerűségén és valamiféle finom, különleges társaságiságán. Mintha napsugarak szállnának fel róla, visszatükrözi a legjobbat, amivel találkozik, és mindenhez könnyedséget és mélységet ad.
A Dalai Láma mindenkit egyszerűbbé és emberségesebbé tesz, viccelődik, meglepődik, nem hajlítja meg a vonalát, de mindenkiből, akivel találkozik, váratlan hitet és optimizmust von ki az apró tettekre. Amiből nagyra nő. Nem nevel senkit, nem győz meg, de tudja, hogyan adhat váratlan értelmet az egyszerű dolgoknak. Játékok a karácsonyfán, kézfogás, mosoly, tervek – minden valósággá válik, és kezd tetszeni.
Amúgy miről szól ez a könyv? Az érzelmi intelligenciáról, a mindennapi gyakorlati buddhizmusról, arról, hogy adni (és nem venni) jó… Igen, de nem csak. Daniel Goleman a párbeszéd különböző fajtáiról és a hiteles kommunikációról ír. Az öreget a fiatallal, a nemest a nyomorultakkal, a tudóst a fanatikussal, a komolyat az ostobával, a konzumerizmust az önzetlenséggel, a ravaszokat a naivakkal. De mindenekelőtt ez a könyv az unalmas élet művészetéről szól, belekerülni a sajátodba és csak a sajátodba.. Ezt egy parasztasszony fia, szökevény, Nobel-díjas, sok prominens barát barátja mesélte el egy pszichológusnak és egy ismert újságírónak. És párbeszédet folytattak. Olyan hunyorogással, mosollyal és ugrásokkal, amilyeneket szándékosan el sem tudsz képzelni.
Irina Evstigneeva fordítása angolból
Alpina Kiadó, 296 p.