Közeledik szeptember elseje – a gyermek iskolába küldésének ideje. Gyermekem, akit születésétől fogva és még előtte is neveltem és gondoztam. Igyekeztem a legjobbat adni neki, megóvtam a rossz benyomásoktól, megmutattam neki a világot és az embereket, és az állatokat, a tengert és a nagy fákat.
Igyekeztem jó ízlést csepegtetni belé: nem kólát és fantát, hanem natúr nedveket, nem sikolyokkal, verekedésekkel teli rajzfilmeket, hanem szép jó könyveket. Rendeltem neki oktató játékokat, együtt rajzoltunk, zenét hallgattunk, sétáltunk az utcákon, parkokban. De már nem tarthatom magam közelében, meg kell ismerkednie az emberekkel, gyerekekkel, felnőttekkel, ideje önállósodnia, megtanulni egy nagy világban élni.
És hát keresek neki egy iskolát, de nem olyat, ahonnan sok tudással tömve kijön. Az iskolai tanterv keretében magam is taníthatom neki az egzakt tudományokat, a humanitárius és szociális tárgyakat. Ahol nem tudok megbirkózni, meghívok egy oktatót.
Olyan iskolát keresek, ahol a gyermekem megtanítja a helyes életszemléletre. Ő nem egy angyal, és nem akarom, hogy szanaszét nőjön fel. Az embernek fegyelemre van szüksége – olyan keretre, amelyben megtartja magát. Egy belső mag, amely segít abban, hogy ne terjedjen el a lustaság és az élvezetvágy hatása alatt, és ne veszítse el magát a fiatalságban felébredő szenvedély fuvallatában.
Sajnos a fegyelem alatt gyakran a tanároknak és a charta szabályainak való egyszerű engedelmességet értik, amelyre csak maguknak a tanároknak van szükségük személyes kényelmük érdekében. Az ilyen fegyelem ellen a gyermek szabad szelleme természetesen fellázad, majd vagy elnyomják, vagy "szemtelen zsarnokká" nyilvánítják, ezzel antiszociális viselkedésre kényszerítve.
Olyan iskolát keresek, ahol megtanítanák gyermekemet az emberekkel való helyes kapcsolatra, mert ez a legfontosabb készség, ami meghatározza az ember életét. Hagyja, hogy az emberekben ne fenyegetést és versenyt lásson, hanem megértést és támogatást, és ő maga megértheti és támogathatja a másikat. Nem akarom, hogy az iskola megölje benne azt az őszinte gyermeki hitet, hogy a világ szép és kedves, és tele van lehetőségekkel az örvendezésre és másoknak örömet okozni.
Nem a „rózsa színű szemüvegről” beszélek, és nem a valóságtól elszakított érzékelésről. Az embernek tudnia kell, hogy benne és másokban egyaránt van jó és rossz, és el kell tudnia fogadni a világot olyannak, amilyen. De azt a hitet, hogy ő és a körülötte lévő világ jobb lehet, meg kell őriznie a gyermekben, és cselekvésre ösztönöznie kell.
Ezt csak emberek között lehet megtanulni, mert az ember személyisége annak minden pozitív és negatív tulajdonságával együtt nyilvánul meg másokkal kapcsolatban. Ehhez iskola kell. Szükség van egy gyerekcsapatra, amelyet a pedagógusok úgy szerveznek meg, hogy egy közösséggé egyesítsék mindegyikük egyedi egyéniségét.
Köztudott, hogy a gyerekek gyorsan átveszik társaik viselkedését és értékeit, és sokkal rosszabbul reagálnak a felnőttek közvetlen utasításaira. Ezért a gyerekcsapat légköre legyen az, ami a tanárok fő gondja. És ha egy iskola a középiskolás diákok és tanárok pozitív példáján keresztül neveli a gyerekeket, akkor egy ilyen iskolában meg lehet bízni.