A szülőknek sokat kell tanulniuk gyermekeiktől, Nina Zvereva üzleti edző biztos benne. Minél idősebbek vagyunk, annál nehezebben érzékeljük az újat. És gyakran elfelejtjük, hogy nagyszerű segítőink vannak az új információk elsajátításában – gyermekeink. A legfontosabb dolog az, hogy ne veszítse el a kapcsolatot, és érdeklődjön az életük iránt.
A gyerekek nagyszerű tanárok. Tudják, hogyan fogadjanak el minket, ezért alaposan át kell gondolnia, mielőtt megígér valamit. Tudják, hogyan kell olyasmit kérni, amit még soha nem tettünk meg.
Emlékszem, ahogy éjjel a férjemmel kis füzeteket vágtunk ki és varrtunk Kátya születésnapi babáinak. Nem is kérdezte. Nagyon szerette az ilyen apró részleteket, szeretett babákkal játszani a „felnőtt életben”. Ezzel próbálkoztunk. A kis aktatáskánk babafüzetekkel szinte a legjobb ajándék lett a világon!
Számomra ez egy teszt volt. Számomra mindig is könnyebb volt verset alkotni, mint fodros gyerekruhát vasalni. Igazi büntetés volt az óvodában hópelyheket készíteni az ünnepekre – soha nem tanultam meg elkészíteni. De örömmel készítettem egy herbáriumot az őszi levelekből!
Még az osztályteremben is megtanultam hatalmas ablakokat tisztítani, bár egyszer majdnem leestem a negyedik emeletről, amitől az egész szülői csapat megijedt. Aztán becsülettel elküldtek íróasztalt mosni a különféle szerelmi vallomásoktól és egyéb, eltűnni nem akaró szavaktól.
A gyerekek felnőttek. Hirtelen abbahagyták a zsíros ételek kedvelését, és megtanultam diétás ételeket főzni. Kiválóan beszéltek angolul is, és nagyon keményen kellett dolgoznom, hogy emlékezzek az összes régi angol kifejezéskészletre, és megtanuljak egy újat. Egyébként sokáig zavarban voltam, hogy a saját gyerekeim társaságában beszéljek angolul. De melegen támogattak, sokat dicsértek, és csak időnként változtattak óvatosan a sikertelen kifejezéseket pontosabbra.
„Anya – mondta nekem a legidősebb lányom –, nem kell használnod az „akarom”, jobb, ha azt mondod, hogy „szeretném”. Mindent megtettem, és most már egészen rendesen beszélek angolul. És mindez a gyerekeknek köszönhető. Nelya egy hinduhoz ment férjhez, és angol nélkül nem tudnánk kommunikálni legkedvesebb Pranabunkkal.
A gyerekek nem tanítják közvetlenül a szülőket, a gyerekek tanulásra ösztönzik a szülőket. Már csak azért is, mert különben nem érdeklődnének irántunk. És még túl korai, hogy csak aggodalom tárgyává váljak, és nem is akarok. Ezért el kell olvasni azokat a könyveket, amelyekről beszélnek, és meg kell nézni a filmeket, amelyeket dicsérnek. Legtöbbször nagy élmény, de nem mindig.
Különböző generációk vagyunk velük, ez elengedhetetlen. Erről egyébként Katya részletesen mesélt, egy érdekes mély előadást hallgatott meg a 20-40-60 évesek szokásairól, szokásairól. Mi pedig röhögtünk, mert kiderült, hogy a férjemmel a „kötelező” generáció vagyunk, a gyerekeink a „lehet” generáció, az unokáink pedig az „akarok” nemzedék – van köztük „nem akarok” őket.
Nem hagynak minket megöregedni, gyermekeinket. Megtöltik az életet örömmel és új ötletekkel és vágyakkal.
Minden szövegemet – rovatokat és könyveket – elküldöm a gyerekeknek áttekintésre, még jóval a megjelenés előtt. Szerencsém volt: nemcsak figyelmesen elolvasták a kéziratokat, hanem részletes ismertetőket is írnak, a margókra megjegyzésekkel. Utolsó könyvem, a „Velem akarnak kommunikálni” a három gyermekünknek szól, mert a kapott kritikák után teljesen megváltoztattam a könyv szerkezetét és koncepcióját, és százszor jobb és modernebb lett ez.
Nem hagynak minket megöregedni, gyermekeinket. Örömmel töltik meg az életet, és új ötletek és vágyak friss szelével. Szerintem évről évre egyre jelentősebb támogató csoporttá válnak, amelyre mindig lehet számítani.
Vannak felnőttek és fiatal unokák is. És sokkal képzettebbek és okosabbak, mint mi voltunk az ő korukban. Idén a dachában a legidősebb unokám tanít meg ínyenc ételeket főzni, nagyon várom ezeket a leckéket. Az a zene fog játszani, amit én tudok letölteni – tanított a fiam. Este pedig a Candy Crash-t fogom játszani, egy meglehetősen összetett és izgalmas elektronikus játékkal, amit Piali indiai unokám fedezett fel nekem három éve.
Azt mondják, rossz az a tanár, aki elvesztette magában a diákot. A támogató csoportommal remélem, nem vagyok veszélyben.